Húzódik-e üvegfüggöny a vasfüggöny helyén?

Milyen társadalmi különbségek okozzák “Brüsszel” és “Visegrád” szembenállását a migrációs válságban, és hogyan lehetne ezt áthidalni?

Divatos és gyakran használatos ma az üvegplafon kifejezés (glass ceiling) a láthatatlan, de áthatolhatatlan akadályokra a társadalmi előmenetelben. Ma a migrációs válság kapcsán úgy került szembe egymással “Brüsszel” és “Visegrád”, a nyugat- és közép-európai politikai vezetés, ahogy a rendszerváltás óta sosem, miközben párbeszéd helyett párhuzamos monológok bontakoznak ki – mintha a valahai vasfüggöny vonalán hangszigetelt üvegfüggöny lenne. Az alábbiakban azt próbáljuk meg körbejárni: valóban van-e minőségi különbség a valahai vasfüggöny két oldalának mentalitása és szociális-gazdasági struktúrája között?

1. Mentális törésvonal: hangsúlyeltolódások a közbeszédben

A migrációs válság annyiban precedens nélküli, hogy Közép-Európa – pontosabban a Visegrádi Négyek – egy saját hangot ütött meg, ráadásul Nyugat-Európával szemben. Ez alapvetően a kötelező kvóta és a “migrációs kényszer” elutasításából áll, együtt olyan civilizációs, kulturális kérdések tematizálásával, mint például a népességfogyás: egy erősödő közép-európai diskurzus úgy véli, Nyugaton ez elhanyagolt téma, amire úgymond álmegoldásként született meg a bevándorlást támogató politika.

A migrációt támogató politika mögött valóban sokszor áll az az elképzelés, hogy mind gazdaságilag, mind “nemzetpolitikailag” a népességfogyás megállításául szolgálhat. És valóban sokszor úgy tűnik, a nyugati mainstream közbeszéd jóval hangsúlyosabban hiszi és képviseli az emberek szemléletformálásának szükségességét a kulturális befogadás terén, mint a családalapítás vagy más magánéleti kérdések terén.

Nyugat- vagy Közép-Európa: hol individuálisabbak az emberek?

Mégis, a Közép-Európából jövő kritikai hang ezen a téren egyelőre alacsony hitelességű, ami végső soron arra vezethető vissza, hogy a posztkommunista régió nem mutat minőségileg más társadalomfejlődési pályát, mint Nyugat-Európa. Ahol pedig a mentalitásra vonatkozó adatok mennyiségileg összehasonlíthatóak, összemérhetőek, ott Közép-Európa rendre rosszabbul szerepel a Nyugatnál.

Nyugat-Európában például valóban nem jut egy szülőképes korú nőre két gyerek (ami a társadalmi reprodukcióhoz szükséges lenne), de Közép-Európában egyértelműen rosszabb a helyzet: a termékenységi mutatók rangsorának utolsó helyeit e régió országai uralják. De példának okáért a közösségi aktivitást nézve is jobban illeszthető az individuális, passzív minősítés a közép-európai fiatalokra: az Eurobarometer adatai szerint a fiatalok 54-67 százaléka vesz részt közösségi tevékenységben nyugaton, míg az Unió keleti felében a fiatalok közösségi aktivitása jóval alacsonyabb, 20-50 százalék között mozog.

Alternatíva helyett passzív kritika Közép-Európából

Könnyen adódhat ellenvetésként, hogy a rosszabb mentális helyzet a rosszabb gazdasági helyzet következménye, de ez számos ponton megkérdőjelezhető, cáfolható. A rosszabb jövedelmi helyzet például nem feltétlenül indokolná, hogy miért Közép-Európa (és a posztszovjet térség) vezeti az alkoholfogyasztási ranglistákat.

Ezek alapján egyelőre nem rajzolódik ki a fogyasztóinak és individuálisnak minősített nyugati társadalmak közép-európai alternatívája, inkább csak annak alacsonyabb jövedelmű és “rosszabb kedvű” variánsa. Így az innen jövő kritikai hang inkább hallatszik a szegény szomszéd zsörtölődésének, mint új iránymutatásnak.

2. Gazdasági törésvonal

Kérdés persze, hogy mennyire tekinthető Közép-Európa szegény szomszédnak, olyan évek sora után, amikor a GDP-növekedés Közép-Európában összességében nagyobb volt a nyugati szintnél.

A válasz sajnos az, hogy a GDP-mutató Közép-Európában a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek miatt sokszor egy absztrakció. Területileg a gazdasági növekedés sokszor a fővárosra és környékére koncentrálódik, szociálisan pedig egy szűk vállalkozói és multinacionális közegben dolgozó csoportra. Így bár Közép-Európa gazdasági növekedése meghaladja a nyugati átlagot, de az a területi és szociális egyenlőtlenségek növekedése mellett zajlik le.

Mennyit keres az “ötmilliomodik leggazdagabb magyar”?

Ezért az országos GDP-adatoktól függetlenül a gazdasági és társadalmi különbségek Nyugat- és Közép-Európa között nagyok maradtak, és sajnos a 2009-es gazdasági válság óta még sokszor nőttek is. Jó példa erre az uniós országok jövedelmének ún. medián értéke: ez arra adja meg a választ, hogy ha sorba tesszük például Magyarország lakosait éves jövedelmük szerint, akkor mennyit keres a rangsor közepén lévő személy. Tehát nem az átlagjövedelmet mondja meg, hanem a legátlagosabb ember jövedelmét; azt, hogy mennyit keres az “ötmilliomdik leggazdagabb magyar”.

Ez az adat az Eurostat adatai szerint 2014-ben Magyarországon 4500 euró volt, a közép-európai országok átlaga pedig 5000 euró körül járt; ugyanez az érték Nyugat-Európában ugyanekkor 18000 euró felett tartott. Sőt, 2009 óta a „közép-európai átlagember” jövedelme pár száz euróval nőtt csak, a nyugat-európaié pedig több mint 1000 euróval – a távolság tehát szélesedett.

Közbeszéd, középosztály nélkül?

Ezek alapján úgy tűnik, Közép-Európa jó részének gazdagsága egy alacsonyabb tartományban fog mozogni hosszú távon. Ez a fajta különbség nyilvánvalóan kialakíthat mentalitásbeli eltéréseket is “Nyugat” és “Közép” között: a közép-európai társadalmak problémakatalógusában a materiális ügyek előrébb kerülnek.

Az egyenlőtlen és koncentrált növekedés magában hordozza azt is, hogy Közép-Európában az önállóan véleményt formáló középosztály gyengébb marad, és a „tömegek” nyelvén szóló hatalom nyelvezete könnyen elnyomja a középosztály hangját. Ez is megmutatkozik a migrációs válságban: a nyugat-európai bevándorlás-politikával szembeni éles kritika mellett nincs arról szó, hogy mi lenne a régió pozitív agendája a globális problémák megoldása terén.

3. Hogyan lehet áttörni az üvegfüggönyt?

A Nyugat-Európa és Közép-Európa közti mentalitásbeli különbségek témájáról természetesen még sokkal hosszabban lehetne írni; de érdemes kicsit kitérni arra is, mi oldhatja fel ezt a váratlanul elég nyilvánvalóvá vált szembenállást?

Rövid távon is lehetne a „hangszigetelt” üvegfüggöny mindkét oldalán tenni ezért. A sok szempontból bizarr és erőltetett kötelező kvóta megszületése az uniós döntéshozatal átláthatatlanságának eredménye, az uniós vezető szervek „demokratikus deficitjének” terméke. Az unió demokratikus deficitjének problémáját Közép-Európa társadalmai könnyen centrum-periféria problémaként látják. Ennek felszámolásáért a legtöbbet talán a legnagyobb tagállamok tehetnének; ez jelentősen csökkenthetné az új tagállamok társadalmainak idegenségét, vagy elidegeníthetőségét Brüsszellel szemben.

Hogyan fizetjük meg a Föld közös költségét?

Közép-Európa migrációs kérdésben elfoglalt álláspontja pedig, bármennyi logika és igazság is van benne, nem fogja áttörni az “üvegfüggönyt” pozitív agenda nélkül: a Földet belaktuk, ma már van „közös költsége”. Ez nem szolidaritási kérdés, hanem annak a tudomásulvétele, hogy a globalizált világban kölcsönösen függünk egymástól. Hogyan szeretnénk vagy hogyan tudunk ehhez a közös költséghez hozzájárulni? Amíg ez utóbbi nem lesz egy nyitott kérdés Közép-Európában, addig – a Nyugat-Európával való vitáktól függetlenül – a Vatikántól az ENSZ-ig bezárólag a nemzetközi elszigetelődés veszélye is fenn fog állni.

Kollai István
Terra Recognita Alapítvány

Fotó: A vasfüggöny emlékműve Dévénynél.
(Forrás: sme.sk.)